Utaztál már film hatására?

A TCI Research turizmussal foglalkozó kutatóintézet nemrégiben megjelent felmérése alapján 2012-ben világszinten körülbelül 40 millió turista azért választott úti célul egy adott üdülőhelyet, mert azt korábban látta szerepelni egy filmben. A több mint 25 ezer nemzetközi turista bevonásával készült reprezentatív elemzés szerint a hasonló megjelenések különösen az első látogatók, a fiatalok és az ún. „city breaker”-ek, vagyis a városlátogatók vonzásában juttathatja jelentős előnyökhöz a fogadóterületeket, ugyanis 100 utazóból átlagosan 1-10 fő (az adott desztinációtól és piactól függően) választana film hatására úti célt. Ráadásul a kutatás során a rendkívül ígéretesnek tartott BRIC-országok (Brazília, Oroszország, India és Kína) utazói különösen fogékonynak bizonyultak erre a csatornára.

Olivier Henry-Biabaud vezérigazgató véleménye szerint az eredmények alapján a turisztikai szervezeteknek szorosabbra kellene fűzniük a filmiparral való együttműködésüket, ha jobban helyt szeretnének állni a kiélezett nemzetközi versenyben. A filmek által indukált turizmus ugyanis magasabb ROI-val kecsegtet a hagyományos kommunikációs kampányoknál, és a marketingmix elemeként függetlennek látszó, így hatékonyabb eszközt kínál a potenciális turisták megszólítására.

A filmekhez kötődő desztinációs marketingtevékenységre akár a legújabb produkciók között is találhatunk példát. Az indiai hatóságok egy integrált turisztikai kampánnyal a világszerte nagy népszerűségnek örvendő Pi élete című mozifilm adta lehetőségekből próbálják meg kihozni a maximumot, amely részben a Kerala tartománybeli Pudducherry és Munnar helyszínein játszódik. Felismerve a filmek idegenforgalomra gyakorolt hatását, az Indiai Turisztikai Minisztérium egy különleges turisztikai kitüntetéssel jutalmazta a film rendezőjét, valamint a történet alapjául szolgáló könyv íróját a távol-keleti ország népszerűsítéséhez való hozzájárulásukért.

A kampányterv szerint az indiai turisztikai szervezetek egyidejűleg több különböző marketingeszközt vetnek be: Pi élete plakátokat helyeznek el a külföldi piacokon, Land of Pi kreatívokkal ellátott buszokat közlekedtetnek Chennai, Puducherry, Kochi és Munnar között, a két helyszínen tematikus túrákat, Kínában és Tajvanon - ahol különösen kedvező fogadtatása volt a filmnek - road show-kat szerveznek, valamint a produkcióban szereplő helyi attrakciókat bemutató kisfilmeket készítenek és tesznek közzé a Youtube-on és más közösségi média hálózatokon.

   

Címkék: India filmturizmus desztinációelhelyezés

2013.01.26. 19:50
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://spotted.blog.hu/api/trackback/id/tr755036741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Elcsípted? Küldd el!

Email me

süti beállítások módosítása